Csodálatos őszi éjszaka
Piros koton
számítás...

Csodálatos őszi éjszaka

Hűvös októberi este volt. Amolyan igazi őszi nap. Ahogy kinéztem az ablakon, az utcai lámpák fényében szállingózni láttam a sárgás-barna faleveleket, melyek lágyan hullottak a járdára és szinte teljesen beborították azt. Sokan siettek oda lent, talán haza a családhoz, szerető férjükhöz, kedvesükhöz. Én soha nem siettem így haza. Nem volt miért. Ma is, mint már hosszú ideje, az üres lakás várt itthon. Gyorsan összeütöttem egy finom tésztát, majd megfürödtem. Aztán egy bögre tea társaságában nézelődtem az ablakon át. Apró cseppek kezdtek kopogni az üvegen, én pedig elképzeltem, hogy Ő hátulról átkarol és finoman végigsimítja a karom. Mielőtt teljesen belemerülhettem volna a gondolataimba ajtókopogásra lettem figyelmes. A bögrét letettem az asztalra, mely a szoba közepén állt két fotellel és egy kanapéval körbevéve. Az ajtó felé indulva elgondolkodtam, hogy vajon ki lehet ez, nem várok senkit, amúgy is már hét óra felé járhatott, ilyenkor már nem jön hozzám senki. Mikor ajtót nyitottam nem hittem a szememnek. Ő állt ott. Félhomály volt,de barna szemeinek csillogását ezer közül is felismerem. Zavartan álltam és csak bámultam rá, nem értettem semmit. Régóta ismeretem őt és az első pillanattól kezdve tudtam, hogy szeretem és kell nekem. Ennek ellenére soha nem volt köztünk semmi, évekig csak néztem őt és titokban imádtam, nem tudtam hogy közeledjek felé.

Túlságosan szürke kisegér voltam hozzá. Ő egy igazi férfi volt. Határozott, kedves, figyelmes és minden olyan tulajdonság meg volt benne, amit egy nő kívánhat egy férfitől. Izmos teste és gyönyörű barna szemei az első perctől kezdve rabul ejtettek. Amíg azt próbáltam megfejteni, hogy mégis hogy került ide és miért pont most és hogyan, ő csak nézett rám kérdően, de eltelt pár másodperc-ami szinte perceknek tűnt- mire ki tudtam nyögni egy \”sziát\” és beljebb invitáltam.

Bekísértem a szobába és hellyel kínáltam, majd megkérdeztem, hogy kér-e egy teát, gondoltam jól esne neki, mivel elég zordra fordult az időjárás az elmúlt fél órában. A teát elfogadta, és amíg kimentem a konyhába nem tudtam másra gondolni, mint hogy az a férfi, akit évek óta imádok most ott ül bent az én nappalimban, az én kanapémon. Kérdések ezrei kavarogtak a fejemben,és alig vártam,hogy mindent megtudjak, de mivel nem akartam megvárakoztatni elindultam a teával.

Ő még mindig ott ült a kanapén, de közbe levette a bőrdzsekijét (mindig ilyet hordott), de szürke pulóverén keresztül is jól látszottak kidolgozott felsőtestének körvonalai. Átnyújtottam neki a teát, ő pedig megköszönte. Leültem vele szembe és mielőtt bármit is kérdezhettem volna belekezdett a mondókájába. Ő is zavarban volt, és ahogy szorongatta a bögrét akkor láttam rajta, hogy mennyire bizonytalan, hogy mégis hogy reagálok arra, amit mond. Elmesélte, hogy én is tetszek neki már nagyon régóta, de nem tudta hogy közeledjen hozzám, még akkor sem, ha látta rajtam, hogy részemről mi a helyzet, nem volt biztos benne, hogy egy olyan nő, mint én bármit is akarna egy olyan pasitól, mint ő.

A megismerkedésünk sem volt hétköznapi, ugyanis ő egy szórakozóhely biztonsági embereként dolgozik, így mindig tudtam hol találhatom meg, hogy csak egy kis időre (mert az a pár óra éjszakánként hamar elrepült) láthassam. Egy szombat éjszaka történt, hogy a barátnőimmel lementünk arra a szórakozóhelyre. Ők tudták, hogy miért oda kell járnunk, de csak sóhajtava legyintettek és annyit mondtak, hogy: úgy sincs értelme, ő csak a cicababákra bukik. Én pedig nem voltam az. Belső tulajdonságaim alapján sokan értékes embernek tartottak,de külsőleg nem volt rajtam semmi extra. Barna hosszú hajam általában copfba hordtam, de kékes-zöld szemem sokan különlegesnek mondták. Testalkatom átlagos volt, de ehhez kissé nagyobb mellek járultak. Szóval azon a szombat éjszakán egy illuminált férfi többször zaklatott és ezt ő is észrevette. Odajött és megkérdezte,hogy van-e valami baj. Én elmondtam neki, hogy a pasi nem érti, hogy nem kívánok vele beszélgetni. A következő próbálkozásánál odajött és közölte, hogy vele vagyok és hogy nem kívánatos társaság és szívódjon fel. Ezt imádtam benne, hogy ennyire határozott a fellépése. Szóval így történt a megismerkedésünk. Persze utána is mindig oda jártunk szórakozni a lányokkal, és többször beszélgettünk is, de ennél több nem történt. És most itt ültem vele szembe és hallgattam, ahogy beszél. Most egyáltalán nem volt annyira határozott, nem volt az a típus, aki könnyen kinyilvánítja az érzelmeit, most pedig azt kellett tennie.

De ahogy teltek a percek egyre jobban feloldódott és közvetlenebb lett. Elmondta, hogy elege van azokból a nőcskékből, akik az éjszakában körülveszik, nem ez kell már neki. Egy komoly kapcsolatra vágyik egy olyan nővel, mint én. Vagyis nem csak egy olyan nővel,hanem velem. Nem tudtam mit mondani, annyira meg voltam lepődve,de ugyanakkor legszívesebben sikítottam volna örömömben. Zavaromban megkérdeztem, hogy kér-e még teát, a választ meg se várva felkaptam a bögrét az asztalról és a konyhába siettem. Éreztem, hogy a szívem a torkomban dobog és szinte ki akar ugrani. Éppen a teát öntöttem, amikor éreztem, hogy mögöttem áll és kezével eltűri a hajam és finoman megcsókolja a nyakam. Az ajkait alig éreztem, csak forró lehelete érintette a bőröm. Megfordultam és karjaiba simultam, úgy ölelt, mint még soha senki. Jobb kezével a hajamat simogatta, még bal keze a hátamon siklott le és fel. Ajkai ajkaimra tapadtak és nyelvünk forró csókban forrt össze. Csak csókoltam és csókoltam, azt akartam, hogy soha ne legyen vége.

Legyél szexmodell

Jó pár percig állhattunk így ott, egymásba simulva és egymás csókjait viszonozva. Aztán megfogtam a kezét és húztam magam után. Nem tudtam biztosan, hogy ez e a helyes lépés, de nem érdekelt, szerettem őt és kívántam és érezni akartam bőrét a bőrömön, és minden porcikáját, ahogy hozzám ér, simogat és ölel. A hálóba vezettem, és az ágy szélére ültem. Ő kissé meglepődött ezen, mellém ült és mélyen a szemebe nézett, majd így szólt: Biztosan ezt akarod? Válaszul megcsókoltam és abban a csókban benne volt minden: szerelem, szenvedély és a vágy, amit oly régóta érzek már. Ezt ő is érezte. Finoman a hátamra fektetett, fölém hajolt, majd csókolni kezdett. Az arcom, a nyakam, és csak haladt egyre lejjebb és lejjebb. Feltűrte a pólóm, és a hasamat puszilgatta majd áttért a melleimre. Kicsit felültem és lekaptam a feleslegessé vált ruhadarabot, de ő sem volt tétlen és egyetlen mozdulattal kikapcsolta a melltartómat és lehúzta rólam, szabad utat engedve így kezeinek és ajkainak. Kezei végig siklottak felsőtestemen. Beleremegtem és bőröm szinte felforrt érintései után. Én is érezni akartam őt, ezért lehámoztam róla pulcsiját.

Nem volt alatta semmi így azonnal érezhettem csupasz bőrét. Izmos hátát simogattam, miközben ő a nyakam csókolta. Még mindig nem hittem el, hogy ez velem történik, és akkor megtörtént az, amiről oly régen álmodtam. Abbahagyta a csókot, mélyen a szemembe nézett és így szólt: Szeretlek és kívánlak. Minden reggel arra akarok ébredni, hogy mellettem fekszel. Válaszom annyi volt csak, hogy: szeretlek és ugyanezt érzem.

Ajkunk újabb forró csókban forrt össze. Végigcsókolta a testem, a melleimen elidőzött egy kicsit, finoman körbenyalta a bimbókat, majd a szájába vette és megszívogatta. Aztán a hasam következett. Finom puszikat adott rá, egyre lejjebb haladt, végül a nacit is lehúzta rólam. A bugyim már teljesen átázott annyira kívántam őt. A csípőmet kissé megemelve segítettem neki, hogy azt is levegye rólam. A combom belső felét kezdte csókolni, lassan haladt a puncim felé. És amikor már látta rajtam, hogy érezni akarom és ő sem bírta tovább belenyalt a puncimba. Soha nem éreztem még ilyet. Finoman nyalni kezdett, nyelve le-föl siklott megduzzadt csiklómon néha-néha bekapta és megszívogatta.

Halkan nyögdécselni kezdtem, jelezve neki,hogy nagyon élvezem, azt amit csinál. Csípőm is le-fel mozgattam, ő pedig először egy, majd két ujját dugta belém. Miközben az ujjait mozgatta bennem, nyelve még mindig a csiklómmal játszott. Egyre gyorsabban vettem a levegőt, csak vonaglottam az ágyon,ő meg csak nyalt és nyalt, amíg egy halk sikollyal el nem élveztem. Hihetetlen érzés volt. Levegőt is alig kaptam, ő felkúszott mellém, apró csókot nyomott a számra én meg csak annyit tudtam mondani, hogy: Köszönöm. De tudtam, hogy ezzel még nincs vége. Rajta még mindig nadrág volt, és ahogy kezem végigsiklott rajta éreztem kidudorodó férfiasságát. Gyorsan összeszedtem magam, ami nem volt könnyű, mert egy csodálatos orgazmuson voltam túl és még mindig remegtem. A hátára döntöttem, majd puszilni kezdtem a mellkasát, majd a hasát. Aztán kicipzáraztam a farmerjét és kicsit lehúztam róla, a csípőjét megemelve segített így teljesen megszabadítottam a nacitól és az alsónadrágjától is.

Meredező férfiasságát azonnal a kezembe vettem és húzogatni kezdtem rajta a bőrt. Adtam egy puszit a hegyére, végignyaltam az oldalát, majd a makkját a számba vettem és finoman megszívtam. Ekkor hangosan felnyögött. Tudtam, hogy ez nagyon jó érzés a pasiknak, és szerettem volna örömöt okozni neki. Nyelvemmel körkörös mozdulatokat tettem a makkján, bekaptam és szívogattam, majd olyan mélyen benyeltem, ahogy csak tudtam. Nagyon élvezte a dolgot, én meg azt, hogy neki ennyire jó és ettől teljesen beindultam. Úgy szoptam a farkát, ahogy csak tudtam. Hol csak a végét nyalogattam, hol pedig az egészet a számba vettem és úgy kényeztettem. Kezeimmel a hasát és a golyóit simogattam. Ő hajamat simogatta, és néha fejemet irányította. Aztán arra kért, hogy hagyjam abba, na nem azért, mert nem volt jó neki, de még nem akart elmenni. Ismét a hátamra fordított és végigcsókolt.

Belenyalt a puncimba és olyan nedves lettem, mint még soha. A farkával megdörzsölte a csiklóm, majd lassan belém hatolt. Ez volt az a pillanat, amiért bármit megadtam volna. Centiről centire haladt és éreztem, hogy teljesen kitölt. Lassan mozogni kezdett bennem. Nagyon élveztem az egészet és ő is így volt vele. A hátát és a fenekét simogattam, ő pedig hol a nyakam és a szám csókolta, hol melleimet kényeztette nyelve hegyével. Egyre gyorsabban mozgott és tudtam, hogy nem sokáig bírja már,de ezzel én is így voltam. Megfeszültek izmai és egy nagyot nyögve elélvezett, de a mozgást nem hagyta abba, kis idő elteltével én követtem, hüvelyem összerándult és éreztem, hogy ezzel újabb orgazmushoz juttattam őt is.

Csak remegtem és öleltem. Még soha senkivel nem volt ilyen jó. Az volt életem legjobb szeretkezése, sőt szerelmeskedése. Mert ez az volt: szerelem. Megcsókolt, én hozzábújtam és így aludtunk el: egymás karjaiban. Tudtam, hogy soha többet nem kell félnem attól,hogy az üres lakás vár itthon.

Eddig 4 alkalommal olvasták már ezt az írást.
Ha tetszett, lájkold és oszd meg Te is!

számítás...
Legyél szexmodell

Szólj hozzá, mond el a véleményed.


 

BEJELENTKEZÉS A FIÓKBA REGISZTRÁLJ MOST!

A sajátbiztosságod érdekében soha ne add ki másnak az azonosító adataidat!

 
×
REGISZTRÁLJ MOST! VAN MÁR SAJÁT FIÓKOD?

 
×
FORGOT YOUR DETAILS?
×

Go up

error: VÉDETT TARTALOM!!

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás